2012. október 26., péntek

A gondolat hatalma, a tudatosság emelése.

                                                                                 
A legnagyobb titok, amely az emberiség elől sok évezreden keresztül rejtve volt, az az, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van. Azt, hogy az a világ, melyben élünk milyen, mindig az egyéni gondolatok összessége, azaz a kollektív tudat határozza meg. Minden gondolatunk energia, amely hasonló minőségű energiát vonz magához. Ez a Vonzás Törvénye.
Nézzünk csak körül, és gondoljuk át eddigi történelmünket, vagy a jelenünket. Évezredeken keresztül, mennyi félelem, szorongás, gonoszság és rosszindulat járta át szívünket, lelkünket, és tartotta, tartja még ma is fogságban gondolatvilágunkat. Csoda-e hát, ha az a világ, amelyet érzékeltünk, tapasztaltunk, és látunk még most is, ennyi nélkülözést, háborút és erőszakot hordoz magában? Könnyű mindig a külső körülményeket hibáztatni, és az áldozat szerepében tetszelegni, de most, hogy már tudjuk az Igazságot, változtatni is képesek vagyunk.
Lássunk egy kicsit e jelenség mögé, és vizsgáljuk meg a közvetlen környezetünket, a családi életünket, a munkahelyünket, a barátainkat, az ismerőseinket, vagy azokat az embereket, akik valamilyen módon keresztezik utunkat. Milyen a kapcsolatunk velük, jól érezzük-e magunkat otthon, vagy ahol dolgozunk, vagy a barátaink társaságában?És általában mit tapasztalunk, ha vásárolni, utazni indulunk? Kedves emberekkel találkozunk? Kellemes élményeket szerzünk? Ha igennel válaszolunk, akkor valószínűleg minden rendben van velünk.

Ellenben, ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, és szinte mindig olyanokba botlunk, és olyanok az életkörülményeink, akikkel, és amelyben rosszul érezzük magunkat, akkor a hibát önmagunkban kell keresnünk. Ekkor érdemes egy kis időt szánni arra, hogy Agykontrollos kifejezéssel élve, "gondolat nagytakarítást" végezzünk. Figyeljük meg, hogy 1 nap alatt mennyi negatív gondolatunk van, miket mondogatunk magunkban: Pl. De hülye vagyok!, Úgy félek, hogy .....! Nekem ez úgysem sikerül!, Beteg vagyok!, Nekem már úgyis mindegy!, Soha sincs pénzem! Mennyire utálom X-et, vagy Y-t, a helyzetemet! stb, stb, stb.
Ha rájövünk, hogy mennyire az ilyen jellegű, negatív gondolatok és érzések uralják elménket és mindennapjainkat, akkor itt az ideje, hogy az ellenkezőjére fordítsuk mindezt. Lehet, hogy nehéznek tűnik, de ha megértjük, hogy ezzel változtathatjuk meg a körülöttünk lévő világot, akkor érdemes komolyan megfontolni, hogy elhagyjuk ezeket a megszokott, gyakran öntudatlanul ismételgetett, mérgező gondolatokat.
Hányan mondják, hogy utálom magamat! Ha képtelenek vagyunk önmagunk elfogadására és szeretetére, akkor másokkal hogyan tudjuk ezt megtenni? Elsősorban önmagunkkal kell tehát kibékülnünk, és minden ítélkezést, önmagunk és mások felett, el kell engednünk. Ne tartsunk haragot, és bocsássunk meg önmagunknak és másoknak is, ha úgy érezzük, hogy rosszat tettünk, vagy tettek ellenünk. A harag olyan méreg, amellyel csakis önmagunknak ártunk.
Ha mindezt képesek vagyunk megtenni, megnyugszunk, és hatalmas terhektől szabadulunk meg, ami meghozza lelki békénket. Ha úgy érezzük, hogy segítségre van szükségünk, akkor forduljunk egy ehhez értő terapeutához! Próbáljuk meg az eddigi negatív élményeinket és eseményeket úgy szemlélni, hogy szükségünk volt ezekre a tapasztalatokra ahhoz, hogy levonva a tanulságokat, pozitív irányba tereljük életünket. Elképesztő és hihetetlen változást fogunk megélni, ha önmagunk megváltoztatásával, szeretetet és harmóniát árasztunk környezetünkre. Mivel mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, a mi példánk másokra is hatással van, és kizárólag olyan emberek és események uralják majd életünket, amelyek kellemesek számunkra. Óriási felelősségünk van tehát abban, hogy hogyan hatunk mi a környezetünkre, ezért a világ jobbá tételét, soha ne másoktól várjuk, ezt kizárólag saját magunk példaadó magatartásával érhetjük el.
Azok a negatív lények, akik évezredeken keresztül, a félelem generálásával tudták fenntartani hatalmukat és valóságunkat, az emberiség saját teremtő erejének tudatosodásával, végleg elveszítik uralmukat. Ezért mondta Jézus , hogy NE FÉLJETEK! Ezt az energiát már megtapasztaltuk, és eleget tanultunk belőle, most már egy olyan világot teremtünk, amelyben többé nincs létjogosultsága.Ez a dimenzió, amely még a jelenlegi világunkat magában foglalja, úgy szabályozza a teremtést, hogy bizonyos késleltetés van beiktatva a gondolat és annak megnyilvánulása között. Hála Istennek! Képzeljük el, mi történne, ha az indulatból odamondogatott, sok rossz kívánság, abban a pillanatban megvalósulna.
Viszont a közelgő dimenziós ugrás, az azonnali teremtés állapotába helyez mindannyiunkat, ezen a rezgésszinten képessé válunk, gondolataink azonnali manifesztálására, de ahhoz, hogy ide kerülhessünk, először önmagunkat kell a feltétel nélküli szeretet hullámhosszára hangolni.Úgyhogy rajta mindenki! Söprögessünk csak saját gondolataink háza táján, teremtsünk rendet bennük, és máris jobban fogjuk érezni magunkat!                                                      
(forrás:Tegyük széppé a világot) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése