2012. április 27., péntek

Napi útmutató.

                                                                                 
"A tudatos teremtés kulcsa az, hogy engedd a változást megtörténni, az ismeretlent életre kelni az ismertben. A beengedés elfogadáson alapul. Valóságod megváltoztatásához előbb el kell azt fogadnod. Amíg elutasítod azt, amit nem szeretsz valóságodban, megtagadod teremtőerődet, s úgy érzed helyben jársz. Ha el akarod fogadni, hogy a valóságot te választod, szabadulj meg az élettel kapcsolatos hiedelmeidtől, és inkább szeresd úgy, ahogy van."

2012. április 26., csütörtök

A magyar néphit tündérei.


Régi csillagneveink szerint tündér volt ősvallásunk isten asszonya. A Kis Göncölt Tündérasszony csillagának, Tündérasszony palotájának, illetve Nagyboldogasszony csillagának, Nagyboldogasszony társzekerének nevezték. Tündérek járták lélekvezetőként a Tejutat, amit Tündérútnak hívtak. A Tejút-hasadék mélye a Hattyú csillagkép farkánál a Tündérek fordulója, a Tejút-hasadék nyílása a Tündérek tánca, a Szíriusz csillag a Tejút másik végénél a Tündérfő. A magyarok ősvallása szerint a Szíriusz bolygóról, azaz a Tündérfőről származunk, Attila királyunk a Tündérasszonyhoz imádkozott. Csillagszármazásunk, tündérvallásunk, tündérszármazásunk tehát kétségtelen. A magyar tündérmitológia legszebb pillanatait Orbán Balázs, Benedek Elek, Vörösmarty Mihály és Ipolyi Arnold ősvalláskutató pap örökítette meg korunknak. „Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő, nem ok nélkül tartatott a tündérek regés honának, rá a tündérek honát jelölő hetes szám utalt már, vagy hogy e számok értelme ránézve ily mythosi alapból alkalmaztatott, mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb, és legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett, ha felvesszük hogy az attilai székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul gyakoroltatott, mint pedig a Magyarországban megerősült kereszténység idejében, amannak Pogány váraiban még sokáig dívott; a papi jósnői szertartások, és az őshit emléke sokáig fentartatá az általunk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes, hogy a tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva, a minthogy már általában is a legbecsesebb néhány mythosi emlékünk.” (Ipolyi Arnold) Legnagyobb hatással a magyar hiedelemvilágra kétségtelenül a balkáni népek tündérkultusza volt. Innen került át a kisasszonyok, fehér asszony, szépasszony kifejezés. Az is a szláv népek hatását jelzi, hogy a tündérkedik, az Erdélyt takaró Tündérország kifejezések elsősorban pejoratív értelemben voltak használatosak a 16-17. sz. során, vagyis nem éppen pozitív dolgokat jelöltek. A tündér elsősorban a Dél-Alföldön, Dunántúlon, Erdély, Moldva, Bukovina területén, és a Felföld sok helyén fordult elő. Ezen területeken a tündérek fiatal, hosszú hajú, általában fehér ruhás, gyönyörű nők, rendszerint csoportosan jelennek meg. Kedvelt megjelenési helyeik az elhagyott ösvények, keresztutak, hidak, árkok, tavak. Előszeretettel énekelnek, zenélnek, fürdenek, néha nagy táncmulatságokat vagy ebédeket tartanak. Képesek repülni, alakot váltani (például hattyúvá vagy forgószéllé változni). A férfiakat elcsábítják, elragadják vagy tévútra vezetik; a csecsemőket elcserélik, a lovakat elkötik éjszakai mulatságaikhoz (Bukovinában bizonyos napokon mákkal szórták körbe ellenük az istállót). Azokat, akik mulatságaikat megzavarják, meneteik útjába kerülnek, vagy tánchelyeikre lépnek, betegségekkel sújtják: a néphit szerint a bénulást, némaságot, őrületet, kisebesedett lábat a tündérek okozhatják. Ugyanakkor a jó tündérek képesek megmenteni a veszélyben levő embert(például a tóba fulladozót kimentik). A fairy, Fee értelemben vett használata csak a 18. sz. végén, a 19. sz. elején terjedt el, vagy legalábbis a szótárakban ekkor kapott helyet ez az elnevezés.

2012. április 25., szerda

A Tündérek nem a képzelet szüleményei.





A mesék világának kedves lényei itt élnek körülöttünk. Igazi természeti lények, tele életerővel, vibrálással, és ha kérjük őket, segítségünkre sietnek. Lépj be a tündérek világába!
Mesék, filmélmények, olvasmányok nyomán képzelhetjük el, milyenek is lehetnek a tündérek. Ám egy üdítő séta a napsütésben, egy erdő fái között igazán különös élményekkel gazdagíthatja azt, aki fogékony e lények jeleinek vételére. A természettel szoros kapcsolatban élő tündérek az igazi életerőt képviselik, nélkülük a természeti világ elveszítené lényegét, igazából talán nem is létezne. A tündérek egy másik dimenzióban léteznek, olyan energiamezőt tartanak fenn, amely a fizikai világ létezését segíti. De emellett a tündérek bizonyos feladatok elvégzésében segítségünkre is lehetnek, hosszú időn keresztül együttműködhetnek például a különféle művészeti tevékenységek segítőiként, vagy éppen a főzés, kertészkedés során.
Vannak olyan tündérek, akik inkább tekinthetők szellemi lényeknek, ők formát és energiát kölcsönöznek sokféle dolognak, pl. a munkának, a szerelemnek. Őket déváknak nevezzük, a hindu eredetű szó jámbor spirituális lényt jelent.
Hívd a tündéredet!
Ha szeretnéd, akkor kapcsolatba tudsz kerülni a tündérekkel. Ehhez ráhangolódásra és a természetre van szükséged!
Kertben, erdőben vagy egy park csendes zugában helyezkedj el nyugalomban, és tudatosítsd magadban, hogy megpróbálsz megszabadulni minden félelemtől és feszültségtől. Ez a relaxált állapot segíti az érzékelésedet. Tekints magadba, és faggasd önmagad!
• Most hogy érzem magam?• Milyen érzés tölt el azon a helyen, ahol vagyok?• Ha más teremtmények lennének körülöttem, azok   milyenek lennének?• Milyen lenne a hangjuk? Mit csinálnának?
Eleinte talán csak az energiaáramlást érzékeljük, vagy olyan ábrándozást, amelyet igazán nagy örömben, boldogságban élünk meg, ezek az érzések itt azt jelentik, hogy a tündérek érzékelik, hogy valaki közeledik az ő világukhoz.
Naponta velünk
Érezzük és értékeljük naponta a tündérek jelenlétét! Amikor sütünk-főzünk, érzékeljük, hogy az ételt megtestesítő déva jelen van. Kérjük és vegyük komolyan az ő segítségét ahhoz, hogy a lehető legjobbat tudjuk megalkotni, még egy olyan hétköznapi cselekedetben is, mint amilyen a főzés. Minden tevékenységünknek van bizonyos lelki, spirituális dimenziója, amely szent.Fontos, hogy ne csak kérjük a segítséget, de köszönjük is meg. Különösen akkor ne feledkezzünk meg erről, amikor mi magunk is sikeresnek ítéljük egy-egy feladat vagy munka végrehajtását. Köszönetképpen virágok egy-egy szirmát, ételek egy apró darabját szórhatjuk a kertbe. Tetteink energiaáramlást indítanak el, amelynek jótékony hatását tapasztalni fogjuk.

A négy elem tündérei
A tűznek, a levegőnek, a víznek és a földnek, a négy elem mindegyikének saját tündérei vannak. Ez a négy halmazállapot megfelel az emberi tudat négy állapotának: a légzés, a gondolkodás, az érzés és a gyakorlatias dolgok.

• 1. A tűz tündérei

                                  
Az ősi tűzgyújtások spirituális ereje ma nagyrészt a múlté, hiszen a mai kor embere a központi fűtés világában kevésszer érintkezik magával a lánggal. Ám egy apró szertartást, a gyertyagyújtást mégiscsak megőriztük, ennek segítségével tudunk kapcsolatba lépni a tűz tündéreivel. Ahogy a tűz, úgy a tűztündér is gyors, energikus, lobbanékony. Ők a szenvedélyt, az átalakulást, a tudatosságot erősítik az életünkben. A tűz tündéreivel a tüzek közelében találkozhatunk. Legegyszerűbben a szabadban gyújtott tüzeknél. Ha kicsit belerévedünk a tűzbe, észrevehetjük a táncot, a szikrákat, és máshogy tekintünk a tűzre, ha a tündérét keressük.Gyertyagyújtással is idézhetjük a tűz tündéreit, egyszerre több vörös és narancssárga gyertyát használjunk! Kérhetjük őket egy akadály leküzdésében való segítségre, kérhetünk bátorságot, de hozzájuk fordulhatunk, ha növelni akarjuk a szexuális energiáinkat, vagy kreativitásra van szükségünk. Erősítheti a tűz tündéreinek különleges energiáit az is, ha a csuklónkra piros szalagot kötünk. Ne feledjük, hogy mondjunk köszönetet, és ígérjünk tiszteletet a tűz tündérének.

• 2. A levegő tündérei
Magas, nyílt terepen találkozhatunk a levegő tündéreivel a szellők által megtestesített szilfidekkel. Egy hegytetőn relaxációs állapotban tudunk velük kapcsolatot teremteni. Ők a tiszta gondolatok, az emlékezés és a szabadság segítői, gyógyulást hoznak, és ösztönzik a kreativitást. Hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük elménk működését, megnyissuk lelkünket a spirituális felismerés és fejlődés irányába. Akkor forduljunk hozzájuk, ha egy fontos vizsga előtt állunk, ha beszédet kell mondanunk, ha világos, érthető gondolatokra van szükségünk.
A kapcsolat felvételéhez hasznos lehet egy álomfogó (ezoterikus üzletekben kapható). Akasszuk az ablakba, erősítsünk rá egy madártollat, és ahogy a levegő mozgatja, idézzük meg a légtündért. Mondjuk el a kívánságunkat, köszönjük meg, hogy segítségünkre sietett, majd vegyük le a madártollat, és vigyük magunkkal.
• 3. Vízitündérek
A víz misztikus, szeszélyes, változó, a vízitündérekre ezek a tulajdonságok jellemzőek, de legtöbbjük igazán elragadó lény. A sellők (vízitündérek) bármilyen természetes vízben fellelhetők. Egy csendes vízparton hajnalban vagy alkonyatkor kerülhetünk velük kapcsolatba. Maradjunk csendben, érezzük át a hely atmoszféráját! Finoman helyezzünk egy rózsaszirmot a vízre! Ezzel csalogathatjuk közelünkbe őket. A sellők gyógyítják a testi és lelki sérüléseinket, az érzéseink gyökerét mutatják meg, szimpátiát, empátiát és szerelmet hoznak az életünkbe. A források és kutak őrzői, ezért az emberek tisztelik őket.
• 4. A föld tündérei
A termékeny talajból sarjadó zöld növényzettől kezdve a barlangüregek vagy éppen az ásványkincsek gazdagságát, erejét és a gyökerekben szunnyadó tudást testesítik meg a föld tündérei. Mindenütt megtalálhatjuk őket, ahol növények vannak. A föld tündéreit manóknak nevezzük, ám ők sokkal robusztusabb lények, mint amit ezen elnevezés alapján elképzelünk.A természetben léphetünk velük kapcsolatba, akár a kertben letelepedve, akár erdőben sétálgatva. A föld tündérei a gyakorlati tudást közvetítik, a pénz kezelésének és megszerzésének készségét. Oltalmazó lények, energiájuk erőt ad a kemény fizikai munka során.Segítségüket a természetben talált szép formájú kőben rejlő energiákkal is erősíthetjük. Vigyük magunkkal a követ, és ígérjük meg, hogy nagy becsben fogjuk tartani.

2012. április 23., hétfő

Napi útmutató.

                                                                                       
A saját igazságodat önmagadnak kell felfedezned. Gyakran küzdesz, kudarcot vallasz és úgy érzed, hogy minden törekvésed hiábavaló. Így vívod meg a saját harcodat, így tanulod meg, mi az, ami számodra igaz és neked megfelel. Kérhetsz másoktól segítséget, és kaphatsz is irányokat, megoldási lehetőségeket. De mindez az égvilágon nem jelent semmit, míg ezeket az üzeneteket magadba nem építed és ki nem alakul belőle a saját tapasztalásod, mely a saját igazságoddá érik. A saját igazságodhoz nem vezethet könnyítetett út. Azonban ne add fel a keresést, bármennyire is nehéz most neked. Neked is meg van a fényes részed, mely arra vár, hogy odaállj, ahol rád világíthat végre és a magadénak mondhasd. Minden élmény és minden olyan érzés, ami az utadon akadályoz, magában foglalja a maga felfedezésre váró igazságát, hogy aztán általa bölcsebb, erősebb és emelkedettebb legyél. Útmutatást kaphatsz, hogy eljuss az igazságodhoz, ha keresed és kéred. Ne feledd: Nem vagy egyedül és a fény magától gyullad ki, ha eljön az ideje.

2012. április 18., szerda

Napi útmutató:Azzá válunk amit gondolunk!

                                                                             
A gondolat teremtő rezgés,és a kialakuló körülmények minősége gondolataink minőségétől függ,mert olyan erőt nem tudunk gyakorolni,amellyel nem rendelkezünk."Lennünk" kell,mielőtt"cselekedhetünk",és csak olyan mértékben tudunk ",cselekedni",amilyen mértékben"vagyunk",tehát amit teszünk,az szükségképpen egybe fog esni azzal,amik"vagyunk",az pedig,hogy mik "vagyunk",azon múlik,hogy mit"gondolunk". :-)

2012. április 16., hétfő

                                                                                   
Távolodj el attól, ami szívedben zakatol. Tedd félre, hogy csendre lelj, és tudj tiszta szívvel érezni. Ne engedd, hogy önös érdekeid vezessenek akkor, amikor a szíved békéjére, csendjére és tiszta megérzésére kellene hallgatnod. Add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy elszakadva a számodra fontosnak ítélt eseménytől, távolabbról ráláss önmagadra, az útra, amely előtted fut. Így megláthatod, hogy mindaz, amire vágysz, ott hever előtted, csak eddig vakságod gátolt annak meglátásában.
                                                                                   
Eredetileg olyanok vagyunk, mint egy rendkívül értékes,
de csiszolatlan gyémánt, aminek közepében ott világít lényünk lényege,
az isteni szikra, a Fény.
Ahhoz, hogy valódi, ragyogó drágakővé válhassunk,
fényesre kell csiszolnunk a durva felületeket.
(Balogh Béla)
                                                                                 
Akkor vagy összhangban valódi Önmagaddal, és vágyad akkor van igazán összhangban valódi Vágyaiddal és Szándékaiddal, amikor igazán felszabadult örömöt, és minden és mindenki iránt túláradó nagyrabecsülést, és végtelen feltétel nélküli szeretetet érzel magadban. Egyszerűbben fogalmazva: akkor vagy az összhang áldásos állapotában, amikor egészen egyszerűen csak jól érzed magad, ott, ahol vagy, úgy, ahogy vagy és azzal, akivel éppen vagy!
Éppen ezért, nincs is más dolgod, mint hogy ÉREZD JÓL MAGAD
                                                                                   
Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek."

Richard Bach
                                                                                 
Találj mindig új ösvényeket magad előtt - új kihívásokat, hogy ösztönözzenek. Új fejezeteket az életben, hogy elgondolkoztassanak, és új változásokat, hogy próbára tegyenek.
Helen Thomson
                                                                               
Az ember arra törekszik, hogy azzá váljon, amiről úgy érzi, beteljesíti az életét, vagy arra vágyik, hogy mások elismerjék és elfogadják őt. De bármily keményen küzdünk ezekért a dolgokért, még ha meg is szerezzük, nem tudjuk megtartani. És ez okozza minden szenvedésünket. Eredetileg azonban e szenvedés nem létezik. Az egész az elménkből származik, úgy, ahogyan a forró útról felemelkedik a délibáb, és igazinak tűnik. Ha szenvedek valami miatt, és azután meghalok, a szenvedésem is eltűnik. Amikor ráébredünk arra, hogy a szenvedés az elménk terméke csupán, és nincs független létezése, akkor nincs többé szenvedés és gyötrelem.
Seung Sahn
                                                                                                                                                                       
"Annyi áldást hozhatunk a saját életünkbe pusztán azáltal, hogy észrevesszük:sosincs késő. Mielőtt elfordítanád a mai nap lapját, köss egyezséget magaddal, hogy kibontod a szalagokat, és felnyitod az élet adta ajándékok csomagjait.Tégy mindennapos dolgokat különlegesen. Légy egészséges, reményteli és boldog! Élj teljes életet ezen a földön, értsd meg a való világot, és kívánj minden hulló csillag láttán! S ne feledd el, mindennap mennyire különleges vagy.

-Douglas Pagels-

Kezdj új életet!!

                                                                         
Változtasd meg az életed,hiszen ezt bármelyik pillanatban megteheted.Ha ezt eldöntöd,az életedben új energiák,és új érzések fognak érkezni!!Ezek az energiák segítenek lezárni neked életed azon szakaszát,és eseményeit amik már nem szolgálják a fejlődésedet!Segítséget nyújt abban,hogy ne ragaszkodj semmihez sem görcsösen,tarts mindent lazán,...és szabadon!!Az energia csak így tud szabadon áramolni,és kiteljesedni!!Fogadd szeretettel,és örömmel az életedben belépő új erőket,amelyek megfelelő irányba terelgetnek téged.Észre fogod venni,hogy mi fontos a lelkednek,és ha odafigyelsz rá,követni tudod a hívó,...segítő szavát!!Ha ezt mind szabadon beengeded az életedbe,teret engedsz ezeknek az új energiáknak,a felbukkanó új érzéseknek,....és ha meghallod lelked segítő szavát,amely egy új boldog élet felé terelget,...akkor egy Mennyei érzésekkel teli csodálatos ÉLETED lehet!!  :)

2012. április 14., szombat

Tanuld meg szeretni Önmagad!


Az önszeretet

Amikor elkezdtem szeretni magam, beláttam,
hogy a fájdalom és a szenvedés óvtak meg attól,
hogy a saját igazságom ellenében éljek.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
HITELESSÉGNEK.
Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
milyen megalázó volt annak, akire ráerőszakoltam a
vágyaimat, pedig tudtam, hogy sem az idő, sem az illető
nem érett meg rá – még akkor sem, ha ez az illető én voltam.
Ma már tudom, hogy nevezik ezt:
ÖNTISZTELETNEK.
Amikor elkezdtem szeretni magam, nem vágyakoztam
többé egy másik élet után, és láttam, hogy körülöttem
minden kihívást és fejlődési lehetőséget jelent.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
ÉRETTSÉGNEK. 
Amikor elkezdtem szeretni magam, megértettem,
hogy mindig és minden alkalommal
a megfelelő időben és a megfelelő helyen vagyok,
és hogy mindaz, ami történik, helyes.
Ekkor megnyugodtam.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
ÖNTISZTELETNEK.
Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal,
hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve.
Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz,
amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet,
és mindezt a saját tempómban és stílusomban.
Ma már tudom, hogyan nevezik ezt:
ŐSZINTESÉGNEK. 
Amikor elkezdtem szeretni magam, mindentől
megszabadultam, ami nem tett jót az egészségemnek.
Ételektől, emberektől, tárgyaktól, helyzetektől és mindattól,
ami csak lehúzott és eltávolított magamtól.
Kezdetben ezt “egészséges egoizmusnak” neveztem.
Ma már tudom, hogy ez az
ÖNSZERETET.
Amikor elkezdtem szeretni magam, nem akartam többé,hogy mindenben igazam legyen. Így ritkábban tévedtem.
Ma már azt is tudom, hogy nevezik ezt:
EGYSZERŰSÉGNEK. 
Amikor elkezdtem szeretni magam,
felhagytam azzal, hogy a múltban éljek,
és a jövőmért aggódjak.
Most már csak ebben a pillanatban élem az életem,
ahol MINDEN történik. Minden napot megélek. Ez a
TÖKÉLETESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni magam, felismertem,hogy a gondolkodásom nyomorulttá és beteggé tehet.
Amikor felfedeztem a szívemben rejlő erőt,
értelmem is fontos társra lelt.
Ezt a szövetséget ma már így nevezem:
A SZÍV BÖLCSESSÉGE. 
Nem kell félnünk az önmagunkkal vagy másokkal
folytatott vitáktól, konfliktusoktól és problémáktól.
Néha a csillagok is összeütköznek,
és utánuk új világok születnek.
Ma már tudom, hogy
EZ AZ ÉLET!

Napi útmutató:Összhang.

                                                                                 
Amikor összhangban  vagy a lelkeddel, akkor boldog vagy,elégedett,és Hálát érzel a szívedben!!Akkor megérted a téged körülvevő világot,..és rájössz,hogy  minden érted van,...azért,hogy fejlődj,tanulj,és boldog légy!!Soha sem a külső körülmények a hibásak az életünk alakulásáért,hanem minden a saját hozzáállásunkból,és felfogásunkból ered!!Csinálj önvizsgálatot,...nézz magadba,és látni fogod,hogy miben van szükség változtatásra!Teremtsd meg a belső békét,és a harmóniát magadban,legyél elégedett,és boldog!Találd meg a lelkeddel a kapcsolatot,mert ő mindenben segít neked,....figyelj a megérzéseidre,és a téged körülvevő apró jelekre!!Ezek mindig irányt mutatnak neked,és segítséget nyújtanak neked egy kiegyensúlyozott,boldog életre!!  :)

2012. április 12., csütörtök

Napi útmutató:Kitartás

                                                                           
Bátran haladj az utadon,..még ha sok megpróbáltatás,és kudarc ér,soha ne add fel,legyél erős, kitartó,és elszánt!!Még akkor is ha lesznek olyan emberek akik,nem hisznek benned,és nem támogatnak téged!!Vállad föl gyengeségedet,és érzékenységedet,...tanulj a hibáidból,és a téged körülvevő kapcsolataidból!!Válj külső szemlélővé,..és megláthatod önmagadat teljes valójában!!A cél mindenkinek egy,..meg kell ismerni önmagunkat,..és a teljességhez kell eljutnunk!!...és oda csak is önmagunk megismerése által juthatunk el!!Meríts erőt abból amik elgyengítenek téged,...hiszen abból tudunk tanulni,és erősödni ami nem kellemes a számunkra!!Ha csak kellemes dolgokat kapnánk az élettől,nem lenne mit megtapasztalni,....és nem tudnánk értékelni a kellemest,a jót,..és a szépet,még ha bármilyen parányi is!!Figyelj oda a téged körülvevő világra,....hiszen számtalan szép,és jó dolgot tartogat még a TE számodra!! 

2012. április 11., szerda

Figyelj az érzéseidre.

                                                                               
A gondolat az egyetlen valóság,a körülmények csupán ennek a külső megnyilvánulásai.A gondolkodás változásával minden külső,vagy anyagi körülménynek is változnia kell,hogy harmóniában legyen a teremtőjével,...a gondolattal!!A gondolatnak azonban határozottnak,szilárdnak,és stabilnak kell lennie.Azonban nem elég csak a pozitívra gondolni,...ez így önmagában kevés lenne!!A pozitív gondolkodás azt jelenti,hogy a pozitív gondolatok hatására jó érzések vannak benned,..és ezáltal feltöltődsz energiával,..és hatalmas lendületet kapsz az életed megváltoztatásához!Semmiképpen sem próbáld úgy,hogy a pozitív gondolatokat csak bebeszéled magadnak,..közben belül a félelem,kudarc,...és bármilyen rossz,negatív érzések kavarognak benned!!Mert amit kikényszerítünk magunkból,..az általában nem sikerül,és ezért adják fel olyan könnyen!!Figyelj mindig a gondolataidra,..és a gondolataidból származó érzelmeidre,...hiszen ezek irányítják az életedet!!  :)

2012. április 10., kedd

Angyalok

                                                                   
Az angyalok közvetítők az Ég és a Föld, Isten és a fizikai világ között. Hallhatatlan, tiszta tudatú lények, az idő és a tér korlátaitól mentesen élnek. Folyamatosan kapcsolatban vannak az állandóan áramló, áldott isteni energiával.
Az emberek sokféleképpen észlelik az angyalokat. Manapság sokan naponta kapcsolatba lépnek angyalokkal. A múltban a keresztény vezetők nem nézték ezt jó szemmel.
Különböző leírások számtalan formájú, alakú és színű angyalokról számolnak be.
Az angyalokkal együttműködve nagyobb bölcsességre tehetünk szert, jobban megérthetjük önmagunkat, és az utunkat keresztező akadályokon is átjuthatunk, ha kapcsolódunk a bennünk lévő fényhez, mely közvetlen utat mutat.
Amikor az angyalokat meghívjuk az életünkbe, spirituálisan fejlődni fogunk. Az angyalok várják a hívásunkat, és boldogan támogatnak a mindennapjainkban.Segítenek abban, hogy megemeljük a rezgésszámunkat. Ha ezt egyszer megtapasztaljuk, nincs többé vissza út.Ha erős kapcsolatot akarunk teremteni az angyalokkal, az első lépés, hogy megtisztítsuk önmagunkat és környezetünket. 
Szabaduljunk meg a felesleges kacatoktól, ajándékozzuk el vagy dobjuk ki. 
Sokat szellőztessünk, engedjük be a napfényt az otthonunkba.Használjunk hangokat, hogy a stagnáló energiák felszabadulására: csengő, harang, vagy taps is lehet.Használjunk füstölőt, a füst elviszi a nemkívánatos rezgéseket. Szabaduljunk meg azoktól a ruháinktól, melyeket már 2 éve nem hordunk. Kerüljük az olyan embereket, akik elszívják az energiánkat.
Nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy megtapasztaljuk az angyalokat.
Az emberek többsége soha nem látja az angyalokat, de érzékeli saját angyalainak jelenlétét. A következőképpen tudatosíthatjuk, hogy ott vannak:
A szoba hangulata megváltozik, és melegséget éreznénk, ami körül vesz bennünket. Bizsereg körülöttünk a levegő, vagy végig fut a hátunkon az energia.
Illatokat érzünk, édes vagy virágillattal.Édes ízt érzünk szánkba, vagy éteri zenét.
Szeretetet és túláradó lelki békét érzünk.A semmiből színes gömbök bukkannak elő.
Csukott szemünk előtt, meditáció közben csodás fényt látunk.
Érezzük, hogy angyalszárnyak simogatnak bennünket.Meditáció közben, szellőt érzünk. Ráébredünk, az egyre több véletlen egybeesésre.
Néha az angyalok mindenki számára látható módon jelennek meg. Ilyenek pl.Felhők: Megláthatjuk az angyalokat a felhők elrendezésében, különösen szent helyek felett, vagy ha angyali segítséget kérünk. Néha tollakra emlékeztető felhőket látunk. Virágok: Sokan megfigyelték, hogy az angyali oltárra helyezett virágok sokkal tovább tartanak. Tollak: Fehér tollak a lehető legvalószínűtlenebb helyeken is felbukkanhatnak. Szavak: Ha angyal segítségét kérünk, utána gyakran meghalljuk az ?angyal? szót, beszédben, rádióban. 
Manapság sok ember naponta meditál, és egyre vékonyabb a világunk a spirituális világtól elválasztó fátyol is. Könnyebb ráhangolódni az angyali tudatosságra. Összpontosítsunk magasabb rendű létünkre. Kerüljük a függőséget okozó ételeket és anyagokat.
Írjunk az angyaloknak, nyissuk ki szívünket, engedjük szabad folyást gondolatainknak, érzéseinknek.Írjuk le minden aggodalmunkat, félelmeinket, ami feldühített bennünket.Ne tartsunk vissza semmit, csak írjuk le, mitől félünk és miben csalódtunk. Érzelmek hatással vannak a gyógyulásra és az egészségre.
Ha minden rosszat kiírtunk magunkból, ne olvassuk vissza, egyszerűen égessük el a papírlapot. Közben érezzük, hogy kitisztulunk. Szintén nagyon hatásos, ha levelet írunk, annak, aki felbosszantót vagy megbántott.
Mivel utána elégetjük, megtisztulunk a dühtől.
Ha elismerjük, mit is érzünk, haragosunk iránt, akkor evvel már el is engedhetjük dühünket. Ekkor már úgy döntünk, nem büntetjük magunkat azzal, hogy magunkba hordozzuk ezt az érzést.
Megerősíthetjük angyali kapcsolatainkat, ha megkérjük, hogy segítsenek elérni a céljainkat, hogy álmaink valóra váljanak. Meg fogunk lepődni, milyen gyorsan megváltoznak a kívánságaink, amikor tudatosságunk egyesül az angyali szeretettel és fénnyel.
Soha ne becsüljük alá a szavak hatását! Hívjuk be az angyalokat és használjuk erejüket saját magunk újraprogramozásához.Látni fogjuk, hogy javul az egészségünk, viselkedésünk és az élethez való hozzáállásunk. Írjunk pozitív megerősítéseket.
Legyen minden mondatunk pozitív.Készítsünk angyaloltárt, mert fontos a köztünk és az angyali erők között. Tegyünk rá szent tárgyakat és gyújtsunk egy gyertyát.
Helyezhetünk rá kristályokat, illóolajakat, kagylókat, tollat. Ne feledjünk, olyan tárgyat tegyünk az oltárra, amelyek az életünkbe bevonzani kívánt dolgokat erősítik meg. Legyen az a szeretet, a spirituális bölcsesség, bőség. Az angyalkártyákkal kitűnően tudunk kommunikálni az angyalokkal. Minden reggel húzzunk egy kártyát.
Ezzel is üzennek nekünk arra a napra az angyalok. Az álmaink kitűnőek az angyalokkal való munkára. Alvás közben lelkünk egy magasabb vagy alacsonyabb asztrális birodalomba kerül. Gondolataink szavaink és tetteink határozzák meg tudatosságunk szintjét.
Az őrangyalunk feladata, hogy megvédjenek, irányítsanak és erősítsenek bennünket a rossz Erőkkel szemben. Hogy angyali fényt közvetítsenek felénk, és támogasson a negatív erőkkel szemben. Vigasztalást hozzon a szükség óráiban, egész életünk során.
A legtöbb ember őrangyalán keresztül lép először tudatosan kapcsolatba az angyalok birodalmával. Őrangyalunk soha nem hagyhatja figyelmen kívül szabad akaratunkat, és nem segíthet, ha elutasítjuk a felajánlott támogatást.
A szabad akarat a legszentebb ajándék, amely pillanatról pillanatra lehetővé teszi számunkra, hogy tudatunkat a jó vagy a rossz irányba fordítsuk.
A sugár angyalai.

A rubinvörös sugár.
Uriel arkangyal, aki a spirituális odaadás, mások önzetlen szolgálatában áll. Egyensúlyt teremt, megalapozott és stabil és megbízható. Az anyagi világ mesterévé tesz, segíti az emberekés az istenek közötti kapcsolat létrejöttét, célja a harmónia és a világbéke megteremtése. Spiritualitást csempész mindennapi életünkbe.
A narancssárga sugár.
Gábriel arkangyal, aki a kreativitást segíti. De használják félelem felosztására is. Ösztönzi a vidámságot, ami felemelkedő hatású.
A sárga sugár.
Jophiel arkangyal. Megvilágosodást hoz a léleknek, erősíti a kapcsolatot a magasabb rendű énünkkel, vezetőinkkel és angyalokkal. Segít helyreállítani a betegséget vagy depresszió miatt sérült lelkünket.
A zöld sugár.
Rafael arkangyal. Isteni látást, intuíciót fejleszt ki, az egyensúly és a harmónia révén mélyebb betekintést nyújt a dolgokba. Növeli a kreatív sikerességét. A gyógyítás és a harmóniai angyala.
A kék sugár.
Mihály arkangyal. Arra ösztönöz, hogy a magasabb rendű igazságot és rejtett tudást keressük. A kék sugár Isten hatalmát és akaratát képviseli, a hit és a védelem erejét hordozza. Segít abban, hogy az egónkat Isten magasabb rendű akarata érdekében feladjuk, hogy kifejleszthessük magunkból az igazi isteni odaadást.
Az indigó sugár.
Raziel arkangyal. Asztrális fertőzésgátló szer, kitisztítja a negatív gondolatmintákat. Lehetővé teszi a finom benyomások észlelését, segíti a telepatikus képességek kibontakozását, a tisztánlátást, tisztánhallást és tisztán érzést. Növeli a spirituális tudatosságot. A művészek és színészek sugara.
Az ibolyalila sugár. 
Zadkiel arkangyal. Inspirál, felszabadítja a képzeletet, segíti a meditációt, erősíti a fizikai képességeket és fejleszti az intuíciót. Spirituális odaadást és értelmes álmokat generál. Használják előző életekbe tett regressziós utazáshoz is. Segít a koronacsakra fejlesztésében, segít a lelki kapcsolatteremtést és fejlődést, valamint megnyitja a kaput a magasabb tudat felé. Lehetővé teszi a víziók észlelését. Tisztit mindent, amihez hozzáér, ezáltal a mindent körülölelő tudat és a test gyógyítóvá válik.

2012. április 8., vasárnap

Napi útmutató.

                                                                               
Ha a számodra kijelölt úton jársz, életedet áthatja a hála és az öröm érzése. Mondj igent a lelkednek, mert Ő tudja a helyes irányt. Ha kéred megmutatja számodra a szívedben megbújó csodát. Ha ráhangolódsz átérzed majd az üzenetét és a szeretettel teli vezetését. Engedd és mondd: „ IGEN Atyám megengedem, hogy általad a lelkem vezessen engem.” A válasz túláradó áldással és a kegyelem teljességével érkezik majd el hozzád. Légy nyitott a csodádra!

2012. április 7., szombat

Tarts kellő távolságot.

                                                                                   
Határozd el magad,hogy amikor csak teheted olyan emberek társaságát keresed akik veled hasonló gondolkodásúak,....és azonos rezgésszinten vannak!A gáncsoskodókra és a kákán is csomót keresőkre add néma áldásodat,és olyan gyorsan távolodj el az energiáitól,ahogy csak lehetséges!Az életed roppantúl leegyszerűsödik,ha nem kell védekezned másokkal szemben,és ha bírálat helyett támogatást kapsz!Amikor bírálatot kell elviselned a legjobb ha udvariasan megköszönjük,és semmiféleképpen  ne azonosuljunk a hallottakkal,maximum vonjuk le azt amit kell,hogy esetleg mit kell ebből a helyzetből megtanulnom! Minden más megoldás ami ellentétes reakciót vált ki belőlünk,csak magunknak ártunk vele,és amit esetleg magunkban felépítettünk azonnal kibillent minket a helyes egyensúlyunkból,és kizökkenünk a Szellem állapotából!Soha nem szükséges megmentened magadat vagy a vágyaidat senki előtt,hiszen ezekben a benső érzésekben a Szellem szól hozzád.Ezek a gondolatok szentek,soha ne hagyd hát,hogy mások lábbal tiporjanak rajtuk!!!                 

2012. április 3., kedd

Igent mondasz az Életre?

Valóban itt akarsz lenni? Ha az Életet választod, az Élet téged választ. Amikor meghozod a tudatos döntést arról, hogy Itt legyél most, ebben a pillanatban a Földön, azzal lehetővé teszed, hogy az Élet energiája szabadon áramoljon és kísérjen téged, elhozva az új potenciálok bőségét a számodra.Akarod érezni, megkóstolni, megtapasztalni, és magadhoz ölelni mindazt, amit az Élet elhoz neked, semmit sem visszautasítván? Magadhoz tudod ölelni a szívfájdalmat csakúgy, mint az örömöt?Ha megérted, hogy minden pillanat, és miden tapasztalat a te döntésed eredménye, hogy átadja neked a benne rejlő ajándékot, és ha úgy döntesz, elfogadod és magadhoz öleled ezt az ajándékot, jó úton jársz ahhoz, hogy az életed tudatos teremtőjévé válj.

2012. április 2., hétfő

A Tündérekről.

                                                                               
A tüdérek kb. 2,5cm magas,nagyon vékoy nőalakok.Rövid,fehér,cakkos aljú ruhát viselnek.Bár vannak olyan tündérek,akik rózsaszín vagy zöld színt sugároznak magukból,nem pedig fehér ragyogást.Úgy néznek ki mint a rajzó szetjánosbogarak,ide-oda cikáznak,úgy száguldoznak a virágok és a levelek között,mint a méhek.A tündérek cseppnyi mérete határozottan megkülönbözteti őket az agyaloktól.Az ő magasságuk 30cm és 3méter között változik.Ráadásul az angyalok szárnya tollas és madárszerű,míg a tündérek szárnya olyan mint a pillangóké vagy a szitakötőké.Az angyalok soha nem a szárnyuk használatával közlekednek,csak azért jelennek meg szárnyakkal,hogy felismerjük őket.A korai reneszánsz festők az angyalok aurájának ragyogását szárnyaknak nézték,azóta az angyalok megváltoztatták alakjukat,hogy megfeleljenek nekünk.Az angyalok nem a szárnyaik mozgatásával közlekednek,hanem mentális manifesztációval,más szóval elképzelik,hol akarnak lenni,és azonnal oda kerülnek.A tündérek ezzel szemben használják a szárnyaikat a közlekedésben.Annak ellenére,hogy sokkal kisebbek mint az angyalok,a testük sűrűbb.A tündérek kivállóan alkalmazzák a manifesztációt,mégis a szárnyak fizikájára támaszkodnak a közlekedés során.A vízimanóknak vagy vízitündéreknek nincs szárnyuk,ők a vízek védelmezői,kb.7,5cm magasak,2,5cm szélesek,formátlanok,és gyakran csupasz,színjátszó fénytestekként jelenek meg.Éppen úgy,ahogyan a tündérek a szárazföldi emlősök őrangyalai,a vízimanók a vízimadarak és a tengeri madarak őragyalai.